Pillanatnyi benyomások

Magyar filmtörténet előadás a 80 éves Bacsó Péterrel.
Belépett az ajtón az öreg úr.
Lassan lépdelt.
Leült közénk, szembe velünk, botját maga elé vette, rátámaszkodott. Köszönt, majd megszólalt:
- Ha jól emlékszem, 1956-nál fejeztük be a múlt alkalommal, így folytatnám...
A múlt alkalom az kb. másfél hónappal ezelőtt volt. Se notesz, se jegyzet, se laptop, semmi nincs nála. Hoppá!
Másfél óra múlva tartott egy kis szünetet. Mikor visszaérkeztünk - pedig csak egy cigit szívtunk el -, ő már bent ült. Szégyeltem magam, pedig nem késtem.
- Elhoztam az egyik filmemet Maguknak.
Elindítottuk a DVDt, a Te rongyos élet c. film volt az. Minden egyes poén előtt hátranézett, s fél szemmel a társaságot figyelte. Mikor nevettünk, elmosolyodott, s visszafordult.
Mikor vége volt a filmnek, megszólalt (részletek):
- A kortárs rendezőkről még nem beszéltem Maguknak... és magamról sem. Nem is szeretnék sokat... Március 20-án lesz a premierje a legújabb filmemnek. Talán életem legjobb alkotása - maga elé meredt, a botjáról a bal kezét áttette a mellette lévő szék támlájára, hátradőlt -, s egyben talán az utolsó is. Nézzék meg, ha tehetik!

Visszaadhatatlan az az érzés, mikor életed egyik döntő élményét megéled, s a pillanatot akkor fedezed fel, amikor történik. Nem utólag, évek múlva, akár évek múltán, hanem akkor és ott. Látod és hallod, hogy miként hagyják el egy élő legenda ráncos ajkait a tanító szándékú mondatok. Ülsz, hallgatod, nézed, figyeled, ledermedsz, benedvesedik a szemed, mosolyogsz, dobog a szíved, és azt szeretnéd, most szűnjön meg az idő. Itt el szeretnél időzni picit, csak egy kicsit, hogy felfoghasd. De az idő kegyetlen: Az öregúr botjára támaszkodva felállt, köszönt, s elindult kifelé. A legkevesebb, hogy megtapsoltuk. Ahogy elhagyta a termet, az élmény emlékké vált.

2008. január 28.